Elérhetőség

MSN: msn@topefem.hu
E-mail: topfm@topefem.hu

Ajánlat


Magyar dal napja 2010.
2010-09-01 23:36:59


A Magyar Dal Napja sokszínű, gazdag eseményfolyam. Ezen a napon mindenkinek szól a dal, minden előadó eljut a maga közönségéhez, a legkényesebb ízlésű zenei ínyenc is talál hallgatnivalót a kínálatban. "Szeretnénk, ha ez a nap igazi ünnep lehetne, ezért is igyekeztünk a 2010-es kínálatot a tavalyihoz hasonlóan izgalmasra hangolni. Szeretnénk, ha 2010. szeptember 12-én ebben az országban minden zeneszerető ember részesülhetne az együtt éneklés semmihez sem hasonlítható élményében. Gerendai Károly ötlete alapján pályázatot hirdettünk a „Magyar Dal Fővárosa” cím elnyeréséért. A pályázaton a főváros kivételével bármelyik magyar település indulhatott. A kuratórium tagjai (Gerendai Károly, Dr. Gyimesi László, Huzella Péter, Palya Bea, Szabó László, Zorán, Zsoldos Béla) Eger város terveit találták a legígéretesebbnek, így 2010-ben Heves megye székhelye a magyar dal fővárosa" - mondta Presser Gábor a sorozat megálmodója.



Eger rendkívül izgalmas programmal készül szeptember 12-re, a város szinte minden pontján szólnak majd a magyar dalok. A programot Presser Gábor nyitja meg. A színpadi események mellett számtalan kísérőrendezvényt terveznek az egriek. A zenei könyvtár egész nap magyar zenei csemegéket kínál, lehet böngészni régi hanglemezek és kották között, megnyílik a Presser Gábor és kortársai kiállítás, persze nincs mulatság jóféle borok nélkül. A helyi borászok a nagyszínpad mellett vernek tanyát, és kapható lesz a „magyar dal bora” is, amit a zenészek az általuk írt „magyar bor dalával” viszonoznak.


Megváltozott
2010-09-01 23:30:10


Az egykoron szexi és divatos Nelly Furtadónak már nyoma sincs se kívül, se belül - rengeteg kiló szaladt fel rá, és rettenetesen öltözködik. Rejtély, hogy Nelly Furtado mivel töltötte az elmúlt bő félévet, de remélhetőleg hamar maga mögött hagy minden szokást, amit ebben az időszakban magáévá tett. A harmincegy esztendős énekesnő teljesen megváltozott, de sajnos egyáltalán nem előnyére. Közel húsz kilót felszedett, aminek a legnagyobb része a hátsójára és a combjaira rakódott le. Bár ő ezt nagyon nem bánja, legalábbis nem takargatja alaposan kikerekedett vonalait. A hétvégén egy szorosan testre feszülő kezeslábasban lépett fel, ami még inkább kihangsúlyozta a plusz kilóit. A legnagyobb baj azonban mégis az volt ezzel az outfittel, hogy rettenetesen nézett ki, függetlenül attól, milyen test bújt bele. A portugál felmenőkkel rendelkező, kanadai Nelly átalakulása érthetetlen, mivel pár hónapja még csúcsformában, táncosokat megszégyenítő testtel feszített legutóbbi klipjében. Valamint a stílusérzéke is messze földön híres volt, három éve szinte minden fiatal lány úgy akart öltözködni, mint ő...


Viaszba öntik
2010-08-31 17:06:11


Viaszba öntik Lady Gagát. Lady Gagának van a legtöbb követője a Twitteren, szám szerint 5,8 millió, ám az énekesnő egy újabb elsőséget is begyűjt hamarosan. A Splash News oldala szerint ő lesz az első ember, akinek mind a tíz Madame Tussaud panoptikumban viaszszobra lesz. A hírek szerint azt tervezik, hogy elkészítik a Bad Romance című dallal világhírűvé vált énekesnő szobrait, majd egyszerre leplezik le mindegyik múzeumban. Ez kétségtelenül az egyik legambiciózusabb projekt a történelem során - mondta a múzeum egyik neve elhallgatását kérő munkatársa. (hirado.hu)


Elvonóra megy
2010-08-31 17:05:19


George Michael énekes úgy tűnik nem tudja abbahagyni a drogozást. Kiderült, mi okozta a popsztár legutóbbi balesetét: a zenész a vád szerint alkohol és drog befolyása alatt vezetett. Az ügy tárgyalására heteken belül sor kerül, és minden bizonnyal rossz pont lesz a bíróságon, hogy Michael korábban kokain- és marihuánabirtoklásért már megfordult a vádlottak padján. George Michael egy hónappal ezelőtt, júliusban okozott súlyos balesetet, mert ittasan és kábítószeresen ült a volán mögé. Az énekes ismerősei szerint George akkor vette komolyan tettét, amikor a bíró felvilágosította, akár börtönbüntetést is kaphat, ezért elvonóra jelentkezett önszántából. A következő tárgyalás szeptember 10-én lesz. (blikk.hu)


A legjobb rapper
2010-08-31 17:04:38


Will Smith nyerte azt a versenyt, ahol a legjobb rappert keresték, aki nem mellesleg színész is egyben. A szavazók 58 százaléka találta úgy, hogy Smith érdemli meg ezt a címet. A kategória nem arról híres, hogy száz és száz név között kell kutatni, így nem meglepő, hogy a második helyezett Mark Wahlberg lett 23 százalékkal. T.I., azaz Clifford Joseph Harris Jr. amerikai rapper, dalszövegíró, színész a szavazatok 7 százalékát szerezte meg. (stop.hu)


Bugyi nélkül Katie
2010-08-31 17:03:33


Kompromitáló helyzetbe került Katy Perry, elfelejtett bugyit felvenni egyik koncertjén. A Times Square-en adott koncertet Kate Perry, a buli azonban túl jól sikerült. A vad öltözködéséről híres énekesnő addig idétlenkedett a színpadon, amíg fel nem csúszott szoknyája és kiderült, hogy bugyi nélkül áll a nagyközönség előtt, ráadásul a Volkswagen rendezvényének nyitóbuliján történt mindez. A rendezvény szervezője, amikor meglátta mi zajlik a színpadon, azt hitte, nem hisz a szemének. A forrás szerint olyan szinten felháborodott az énekesnő produkcióján, hogy a fellépés után perrel fenyegette. (noinapozo.hu)


További hírek olvasása...

Szavazás

Hogy tetszik a honlapunk?

  • Nagyon tetszik
  • Egész jó
  • Régi jobb volt

Eredmény

Bejelentkezés


Felhasználó:

Jelszó:


Regisztráció



Várj...